Amikor megvakargatja a bőrét, vörös foltok jelennek meg. A vörös királyné by Hódossy Ildikó - Issuu

Stephen King - Carrie

A kislány nyűgösen, kedvetlenül ébredt. Az öreg soror Vörös foltok jelennek meg ott állt a cella küszöbén, fekete véloma alól sápadtan, soványan világított az arca, sötét szeme mint két izzó szénparázs tüzelt a sűrű ráncok között.

Csontos ujjaival megtörölgette szikkadt ajkait s mosolygott. A kislány összevonta a homloka redőit, mint valami kis öreg, és megrázta kócos, dióbarna haját. Rossz álmot láték, soror. A vén apáca odatipegett a kislány ágyához, és a szélére telepedett. A csontos ujjak most könnyedén végigsimogatták a gyermek finom arcát, megpihentek kissé hegyes állacskáján, s megemelték a könnyű fejet, hogy a két sötét parázs fürkészőn pillanthasson a tág, barna gyermekszembe.

Olyan volt a kis Margit szeme, mint az apjáé: kissé szomorú, néha elboruló, néha meg felgyulladó, nagy, barna szem. És a homloka is hasonlított Béláéhoz: magas, sima, elefántcsontszerű, finom homlok, még a redők is a szemöldökök között ugyanúgy vonódtak össze néha, mint a király homlokán, amikor türelmetlen, elégedetlen volt.

A kislány szeme még jobban kitágult, s elmerült a messzeségbe. Mintha amikor megvakargatja a bőrét fehér falon akart volna túllátni.

És sűrűn kapkodva a lélegzetet, vékony, gyenge hangon mesélni kezdett. Gyakran megállt, és mélyet sóhajtott, majd meg-megrázta a fejét, akár az apja, amikor homlokába hulló haját veti hátra.

Stephen King - Carrie

Abból a várból nagy-nagy fényösség árada. Mintha ott valaminémű nagy úr, nagy kerál lakott volna. Megállt, és ujjai, mint kis madár csőre, csipkedték a takarót.

Osztán nemcsak a fényösség volt olyan csudálatos, hanem mintha a nap is nagyobb hévvel sütött volna, mint itt, Beszpörémött Én kedég lenn állék valami igön-igön nagy víz partján, tengör partján, s hát az a tengör igen háborodék, mind a velág széléiglen A gyermek dobott magán egyet félfektében, és megrázta a haját.

Hát amint nézém a nagy vizet, látám, hogy embörök úsznak benne, édös néném, akár a tuskók, mert az embörök halottak valának, néném Ekkora bajuszuk vala. Félkarján mutatta, mekkora bajuszuk vala a szörnyeknek.

Egy nagy, piros sziklán hentörgének a napon, édös szüvem, úgy sütteték vala kövér hasokat a melegön. Osztán hódvelágos éjszaka kedég övöltének rémületösen. De vala, azki kacaga is. Ezök szömérmetlen nőstényök valának, és a hajósnépet kacagák édösen. No, mondjad csak, kedvesöm, halljam. S verék a vizet iszonytatóan maguk körül. És akkor én futni kezdék, néném, futék, futék a vár erányában. Hosszú, igenyös úton futék, s érzém, mindön jó, ha fölérök oda.

Mert ott vala az a nagy úr, akinek a fényössége árada felém. Még lapos, leszorított, sovány melle is feldagadt egy vörös foltok jelennek meg a nagy sóhajtól. A nagy högyre, a kerek várba. Mert ott ül magas aranyszékön, aranykoronával a fején, aranybottal a kezében az a nagyságos-nagyúr, akiből a fényösség árada mend az egész velágra.

  • Hunyorogva hallgatom a lármát.
  • The Project Gutenberg eBook of Az élet komédiásai regény (2. rész) by Mór Jókai
  • Főoldal » Picibabával » Panaszok, félelmek » Ijedelmek, panaszok az első hónapokban
  • Ijedelmek, panaszok az első hónapokban

Osztán futék, és nem merék visszatekinteni. Osztán csak futék, futék, és akkor látám, hogy hiába futok, mert nem haladhatok egy tapodtat sem. Osztán futék Akkor sírva fakadék, és kiálték nagy fennszóval: "Atyám, atyácskám, itt vagyok! Ó, aranyverágocskám Margit belefúrta arcát a kemény vánkosba, kis madártestét összehúzta, úgy lökte ki magából a szavakat a vánkosba.

Osztán esmég csak futék, de lerogyván a földre, mindön tagom megmerevüle Lábam sem mozoghata Míg osztán esmég felugrék s futék és kiáltozék, s megint csak lerogyék S amint feltekinték, látám a nagy messzi várat nagy tündöklésben, környülfogván verágos, erdős ormokkal, s az ég kék vala, és mégis, mintha az egész velág környös-körül fekete amikor megvakargatja a bőrét volna Néhány pillanatig hallgatott.

A kislány még jobban belefúrta fejét a vánkosba, s még kisebbre húzta össze magát. A vén apáca meg csak sóhajtozott, csóválgatta a fejét, és bütykös, csontos ujjait a gyakori imádkozásban megszokott mozdulattal kulcsolta össze.

Így hallgattak egy darabig amikor megvakargatja a bőrét a ketten. A cella kis rácsos ablakán vöröslő fénnyel hullott be a kelő nap sugara, s beszűrődött az élet mindennapi zajának megszokott lüktetése.

Az udvarról szapora női hangok fecsegése csobogott, hallani lehetett a vödör csörömpölését a kút mellett és a nagy diófa leveleinek édes susogását a hajnali szélben. Finom vászoningét összefogta a nyakán, mint valami felnőtt a férfiszemek előtt.

Hozzá iparkodál, húgocskám. Mit jelönt a tengör? Meg a halottak? Meg a szörnyetegök? Osztán a tengör mélységös mélyében laknak azok a gonosz érzésök, gondolatok is, akiktül zavarodik, dohosodik ez velági élet. A meghóttak kedég vörös foltok jelennek meg amaz embörök, azkik eleven-hóttan úsznak a mocskos velág tengörén. Mert halottak ük, kedvesöm, akármint forgolódnak a tengör vizében, akármint ringattatják is magukat, akármely messze úsznak is az örvényök között.

Vörös foltok jelennek meg először az alacsony gerendákra, azután a kislány feje fölött függő feszületre, s új ihletet merített Jézus vékony testének megnyúlt vonásaiból. Ha nem potrohos, büdös, tohonya rémök? Ott hentörögnek ük, ördöng fajzati, a veres sziklákon, süttetik nagy hasokat a nappal, s böfögnek, vonyítoznak meg kacagnak pokolbéli hangon. Olyik nőstény, kedveském, kacag az embörökre és csalogatja. Ük a legrondábbak, ük jelöntik a bujaság kényét.

a fej hátsó részén vörös foltok és hámlás vannak

A másik meg a kevélység szörnyetege, a harmadik a fösvénység telhetetlen tengöri kélgyója, a negyedik irégység sárga fenevadja, az ötödik a torkosság bendőjét kényözteti, a hatodik, mint mondám, a buja test víg színében kelleti magát, a hetedik meg maga a hentörgés, a tétlen restség, a szőrös potrohú, vakarózó, ásítozó tunyaság, ördöng legnagyobb remöke.

Íme, ezök valának a szörnyetegök, ezöket jelönté neköd Isten. A kislány elgondolkozva merengett a soror szavain, szemét annak ráncos, sápadt, sovány arcára függesztve. A szüvecskéd is gyenge még, húgocskám. De akarál futni Isten felé, és Isten megjelönté magát abban, hogy hívád vörös foltok jelennek meg.

bőrkiütés vörös foltok formájában, viszketéssel

Akár én is, ni. Katerina soror ismét sóhajtott egy nagyot s bólogatott. És boldog lesz a boldogok és szentök között, mert Isten eltevé számára az igazság koronáját Felállt, elrendezte vörös foltok jelennek meg, botszerű termetén a ruha bő redőit, s vidáman mosolyogva szólt: - No, de kőlj már, a nap fenn ragyog, mindön soror egybesereglék az Úr dicséretére.

A kislány kibújt az ágyból, mezítelen lábát fázósan tette a kőkockákra, az öregasszony pedig elővette az ezüstveretű ládából a ruháit. A harangozó soror pedig nagy buzgalommal húzta meg a csöngettyűző szavú kis harang kötelét a bejárat alatt. Udvarról, vörös foltok jelennek meg, cellákból, kapitulomházból, az egész klastrom minden zugából sereglettek a sororok, hogy a reggeli misét meghallgassák. A kislányok is összeverődtek a maguk csapatába.

KODOLÁNYI JÁNOS: BOLDOG MARGIT

Dobogtak a vastag lépcsők, amint a klastrom lakói felvonultak a karba. Hosszú, bő, lebegő kappáikban, lesütött szemmel, fehérlő arccal, imbolyogva, mint akiket a Szentlélek szele hajt, vörös foltok jelennek meg az apácák illő sorban. Derekukon lengett a kötélöv, hosszú ruhájuk alatt láthatatlanul kopogtak a kemény saruk.

A novíciák fejét még fehér fátyol takarta, fiatalok, üdék voltak még itt is, a homályos ablakok derengő íve alatt.

  • Egy megkezdett levél.
  • Calaméo - Stephen King - Carrie
  • Az utolsó éjszakát Sipotán azzal töltötte Dumka úr, hogy levelet írt Etelváry Madelaine herczegasszonynak.
  • A vörös királyné by Hódossy Ildikó - Issuu

A kislányok is hosszú, bő, nehéz ruhában caffogtak felfelé a lépcsőkön. Olyanok voltak, mint egy-egy lengő bokor. Többnyire előkelő családból való gyermekek.

őszi vörös foltok az arcon

Sok ispánlány volt közöttük, s nem egy igen drága, ékes ruhában. Kócos kis fejeket, álmos arcokat, huncutul elnyomott mosolyokat lehetett itt látni, egy-egy kislány szökkenve lépett fel a lépcsőn, mint a kecskegida, akiből a tavaszi napsugáron kitör a visszafojthatatlan jókedv.

a pikkelysömör gyógyításának legjobb módja

Némelyek taszigálták egymást, majd meg riadtan tekintettek a priorisszára, nem vett-e észre valamit. A templomban már ködlő fénnyel amikor megvakargatja a bőrét a gyertyák, a sekrestyés soror térdet hajtott a főoltár előtt, s hosszú orrát olyan mozdulattal fordította a földnek, mint amikor a varjú szem után kutat a barázdában.

Körül, a rácsok mögött, halkan sustorgott, mozgolódott, kopogott az elhelyezkedő apácák tömege. Lassan-lassan beszállingóztak a klastromban durvább munkát végző "parasztatyafiak" is, majd a környékről a mezei munkára iparkodó nép, odakint hagyván a templomajtóhoz támasztott kapát vagy fejszét.

A kis templom lassan-lassan megtelt, az orgonáló soror vörös foltok jelennek meg helyét a kis orgona mellett, a ministráns meghúzta a sekrestye ajtajánál függő csengettyű széles szalagját, és Anselmus fráter kilépett. Megkezdődött a kora reggeli mise. Margit a vele többé-kevésbé egykorú lánykák között állt, szemközt a prédikálószékkel.

Mellette Bodoldi ispán úr leánykája, Csenge állott. Ez a Csenge igen eleven, nyughatatlan gyermek volt, a legnagyobb megerőltetéssel sem tudott egy helyben megállani.

AZ ÉLET KOMÉDIÁSAI

Nem tehetett erről, már ilyennek született. Hol az előtte álló zömök, fekete hajú, kunforma kislány vaskos hajfonatát babusgatta, cirógatta, mint valami kismacskát, hol a bal oldali szomszédja fülébe súgott valami érdekeset, hol Margithoz, a jobb oldali szomszédjához hajolt, hogy torzképet vágjon felé. Margitot mindig megszállta a rémület, ha e mellé a kislány mellé került. Hiszen megmondta Katerina soror nemegyszer, hogy az ördöng incselkedik bennünk, amikor az Isten házában argo pikkelysömör kezelése. Az ördöng eszközei sokfélék - magyarázta az öreg soror, amikor maga körül összegyűjtötte a kislányokat a nagy diófa alatt.

Vagy arra biztat, hogy gondoljunk csúnyákat, amikor a Szent Szűz faragott képét nézzük. Avagy arra, hogy kívánjuk meg valamelyik kislány ruháját. Gyakran azt cselekszi az ördöng, hogy fáj a térdünk a kőkockákon, s gyalázatos pusmogással súgja: jó lenne felkelni, kimenni, játszani a klastrom udvarán.

Margitnak egyszer azt súgta, menjen bele térdig a vörös foltok jelennek meg körül összegyűlt vízbe, s hogy a ruhája vizes ne legyen, hát emelje fel.

Máskor meg édes illatokat kever az ördöng a tömjén füstjébe, amikor Jézus úr amikor megvakargatja a bőrét előtt meglóbálja Anselmus amikor megvakargatja a bőrét a füstölőt.

Keménykalap és krumpliorr

Így érzett egyszer Anna hagymaillatot a tömjénfüstben. Meg is gyónta Anselmus testvérnek. Más alkalommal meg szinte csiklandoz az ördöng, hogy nevessünk, amikor valaki elvágódik az udvaron. Egyszer az egyik parasztatyafi moslékot vitt a disznóknak.

Megcsúszott és elesett. Szoknyája szinte a nyakába csúszott, feje meg belémerült a kidőlt moslékba. Sok kislány kacagott akkor szegény Zsuzsi nénin, pedig ártatlan teremtése az Istennek, meg is ütötte magát.

Olvassa el is